Gyulladáscsökkentő vegyület, ami antibakteriális, vírusölő, antimikrobás és immunstimuláló hatású. Terápiás alkalmazása csodálatos eredményeket hoz. A kurkuma fogyasztása fokozhatja a szervezet saját antioxidáns enzimjeinek aktivitását is. Sejtvédő hatású Kutatások bizonyítják, hogy a kurkuma jótékony a rosszindulatú daganatok kezelésében is, mivel segít megakadályozni a tumorsejtek jelátviteli útjait, és csökkenti a metasztázisok aktivitását az onkológiai megbetegedésekben. Emellett erősíti az immunrendszert, ami elengedhetetlen a betegségből való felépülésben. Csökkentheti a megfázás, az influenza és a köhögés kialakulásának a kockázatát is. Öregedésgátló Csökkenti a bőrirritációt, és antibakteriális tulajdonságának köszönhetően hatásos a pattanások és aknék kezelésére. Antioxidáns hatásának hála pedig javítja a bőr textúráját is. Fertőtlenítőként is használhatjuk, ezért segít a sebek gyors gyógyulásában, égési sérüléseknél pedig gyógyítja a sérült bőrfelületet. Támogatja az agyműködést Mivel javítja az oxigénfelvételt, ezért pozitívan hat az agyműködésre, és a memória erősítésére.
És ami érdekes, az az, hogy erről a génről már tudtuk, hogy szerepet játszik három specifikus betegség kialakulásában: depresszió, asztma és ekcéma, valamint rák. Ez valóban meghökkentő felfedezés. " Forrás: Shutterstock További kísérletek kellenek Arra, hogy miért csak az utolsó csoportban volt hatásos a kurkuma, a kísérletben résztvevő egyik orvos azt a magyarázatot adta, hogy valószínűleg a zsír hozzáadása vagy a melegítés segít az aktív hatóanyagok oldhatóbbá tételében, és így a jobb felszívódásában. Mivel a csoport tagjai a legkülönfélébb élelmiszerekkel vitték be a kurkumát, és mindegyiküknél megfigyelhető volt a génváltozás, ezért nagy valószínűséggel kizárható, hogy nem a kurkuma volt hatásos, hanem valamelyik "bevivő" élelmiszer. Természetesen a most kapott eredmények megerősítéséhez még sok további kísérlet szükséges. De úgy tűnik, hogy a kurkuma jótékony hatása mégsem teljesen légből kapott.
A kurkuma, más néven indiai sáfrány a gyömbérfélék családjába tartozó, ázsiai eredetű fűszer- és gyógynövény. Amellett, hogy élénksárga színe miatt kedvelt ételszínezék, a Worcester-szósz és a curry egyik fontos alapanyaga, az ősi indiai gyógyászatban évszázadok óta használt gyógynövény. Előnyös tulajdonságait az egészségipar is felismerte, és számos kurkuma alapú étrend-kiegészítő készítményt lehet kapni. Gyógyító hatását a modern orvostudomány is intenzíven kutatja - e kutatások eredményeit tekintjük át az alábbiakban. A kurkuma színéért, aromájáért és egészségre gyakorolt hatásaiért egyaránt a növény gyöktörzsében található kurkuminoidok, közülük is elsősorban a kurkumin felelős. A kurkumin mind vízben, mind zsírokban viszonylag rosszul oldódik, az emésztőrendszerbe jutó kurkumin rosszul szívódik fel és gyorsan lebomlik – mindez megkérdőjelezi terápiás használhatóságát. Bővebben Kurkuma vagy kurkumin? A kettő nem ugyanaz A laboratóriumi kísérletekben a kurkuma hatékonyan megkötötte a reaktív oxigéngyököket, az azonban nem világos, hogy az élő szervezetben is képes-e kifejteni ezt a hatását.
Bizonytalan eredmények a depresszió kezelése terén Néhány klinikai kísérletben vizsgálták a kurkumin hatását depresszióban, azonban a kapott eredmények nem voltak egyértelműek: egyes vizsgálatokban a kurkumin javított a depressziós tüneteket, más vizsgálatokban azonban hatástalannak bizonyult. E kérdés tisztázására ezért további, nagyobb létszámú klinikai kutatásra van még szükség. Premenstruációs szindrómában egy placebokontrollált vizsgálatot végeztek, amelyben a tíz napon át adott napi 200 mg kurkumin csökkentette a tünetek súlyosságát. Érdekességek és hasznos tanácsok a kurkuma fogyasztásával kapcsolatban Az étkezéssel, különböző formákban, fűszerekkel bevitt kurkumin mennyisége erősen változó. Például a curryporban található indiai sáfrány mennyisége gyártmánytól függően eltérő, esetenként meglehetősen alacsony, így az is kérdéses, mennyi kurkumin jut ezekkel a szervezetbe. Ez a bizonytalanság kivédhető kurkumintartalmú készítmények alkalmazásával. Egy másik probléma, hogy a szájon át bevitt kurkuminnak csak egy része szívódik fel, így a biológiai hasznosulása is korlátozott lehet.
Hepatitis C-ben szenvedő betegek vizsgálata során megállapították, hogy a kurkuma alkalmazása hatékonyabbnak bizonyult a máj tisztításában és regenerálásában, mint például a zöld tea. Az érrendszer védelmében is fontos szerepet játszik, hiszen megakadályozza, hogy a vérlemezkék összetapadjanak, ezáltal vérhígító hatású. Aktiválja az epehólyag működését, ezzel növeli az epe kiválasztását. A kurkumin képes helyreállítani a veseműködést is. Az indiai ajurvéda orvoslás számára már 6000 éve ismert tény, hogy a kurkuma számos betegséget megelőz és gyógyít. Forrás: Medical News Magazin