Mindenekfelett pedig annak örültünk a legjobban, hogy majdnem mindenki ott lehetett, majdnem mindenki egészséges volt, aki nem, már az is majdnem meggyógyult, és majdnem minden olyan volt, mint a hagyományos farsangjainkon szokott lenni. Sokak szerint majdnem jobb volt, mint a hagyományos farsang. Egy biztos, mindenki nagyon jól érezte magát, és minden a tervek szerint megvalósulhatott. Ennél többet a jelen helyzetben nem is kívánhattunk volna, és reméljük, hogy soha többet nem kell így szerveznünk egyetlen farsangot sem. Őrsy Anett osztályfőnöki munkaközösség vezető Az iskola vezetősége nevében köszönetem fejezem ki Őrsy Anett tanító néninek a rendhagyó "Télbúcsúztató nap" szervező, irányító tevékenységéért. Köszönöm férjének, Ardy Viktornak a kiszebáb elkészítéséhez nyújtott segítségét, és, hogy a katasztrófavédelem szakembereként biztosította a helyszínt. Tisztelettel megköszönöm Artan Hodajnak, az Arti pékség tulajdonosának a nagylelkű felajánlását, a gyerekek jóízűen fogyasztották el a finom süteményeket.
Értékeld az intézményt! Cikkek Tanfolyamok, képzések Támogatási lehetőségek Ajánlások a közelben Térkép Képek és videók Statisztikai adatok Létszámadatok a kompetenciamérések évében Kompetenciamérés évében rendelkezésre állnak az évfolyami létszámadatok is. Látható, hogyan alakult évről évre az egyes évfolyamok létszáma. Az új osztályok létszáma közvetlenül nem olvasható ki az adatokból. Pl. ha egyik évben 2, a másikban 3 osztály indul az évfolyamon, akkor az látszik a grafikonokon, de nem biztos, hogy a következő évben is ez alapján fog alakulni a létszám. Kompetenciamérések eredményei Kompetenciamérések eredményei az országos eredmények átlagai alapján. Grafikonon skáláján a 100% mutatja az országos átlagot, a vonalak pedig az ehhez képest elért jobb vagy rosszabb eredményeket évről évre. Az iskolaválasztásnál nem javasoljuk, hogy csak ezeket az eredményeket vegyétek figyelembe, legyen ez az egyik szempont a sok közül a komplex döntéshez. Ha a grafikon vonalai eltűnnek a mélyben, akkor az adott évben nincs adat a kompetenciamérésben.
A tanítási órák nem maradtak el, de tanulás közben ropiztunk, csipszeztünk, nápolyit és kekszet majszoltunk, és a szünetekben vidám programokra gyűltünk össze az udvaron. Az első szünetben a tombolahúzás izgalmait megidézve zsákbamacskát vehettek a gyerekek. A második szünetben az 1. a osztály farsangi verses műsorát hallgattuk meg Tóth Dénesné Gabi tanító néni vezetésével. A harmadik szünetben kiszebáb égetésre sereglettünk össze, amit Mihály Zoltán tanár úr subában, rámás csizmában, kucsmában, pásztorbottal a kezében vezényelt le, s hála neki, jutott bőven kolomp is a kezekbe, így nagy csörömpöléssel, csörgéssel-csattogással űztük el a telet. A negyedik szünetben hirdettük ki az idei Farsang Szépe díj győzteseit, akik mindig a nyolcadik osztályosok közül, a felső tagozatos tanulók szavazatai alapján nyerik meg a vándorkoronát, amit az előző évi győztesek adnak át nekik. A kihirdetésre Topai Sándor tanár urat kértük meg, aki mikrofon nélkül is jól hallhatóan hirdette ki az idei év győzteseit.
Lányok közül Kamasz Dorinát, fiúk közül pedig Völgyi Szabolcsot választották idén a gyerekek a legszebbnek. Reméljük jövőre ők már hagyományos keretek között adhatják tovább a díjat, nem szemerkélő esőben az udvar közepén. De mit törődtünk mi most a szemerkélő esővel! Örültünk, mert nem szakadó eső volt, és nem mosta el az egész napot. Örültünk az udvarnak is, mert már nem volt sáros, és a győzteseknek így is egy életre szóló szép emlék marad a társaiktól megnyert sok szavazat, az éljenzés, a gratulációk, és hogy felállhattak a sportcsarnokból kihozott szürke dobogóra, ha már nem állhattak a vidám, színes ünnepi háttér elé, ami minden évben elkápráztatja a sportcsarnok termébe belépő vendégeinket. Hát még annak, hogy örültünk, hogy kis tanítványunk, Ardita apukája, Artan Hodaj, az Arti pékség tulajdonosa, volt olyan nagylelkű, és felajánlott 150 süteményt a gyerekeknek, amiből minden jelmezest meg tudtunk kínálni, ha már nem lehetett jelmezes felvonulás, aminek nyerteseit süteménnyel is szoktunk díjazni.
A víz világnapja 2021. május 04. kedd, 16:38 adminisztrátor Módosítás: ( 2021. május 07. péntek, 08:20) Beíratkozás 2021. április 08. csütörtök, 13:25 Tavaszi szünet 2021. április 01. csütörtök, 10:24 A tavaszi szünet 2021. április 1-től- 2021. április 6-ig tart. 2021. április 7. és 2021. április 9. között tanítás nélküli munkanapok lesznek. Az első digitális tanítási nap 2021. április 12. Kedves Gyerekeink, Tisztelt Szülők! Eljött a tavaszi szünet ideje. Szeretném megköszönni az együttműködést és a kitartást. A túlnyomó többség derekas helytállást tanúsított a digitális oktatás alatt: dicséret érte. A szünet számotokra április 9-ig tart, 12-én (hétfőn) még az online térben folytatjuk az oktatást, de reméljük, már nem sokáig. Áldott, békés, nyugodt húsvéti ünnepeket és jó egészséget kívánok intézményünk dolgozói nevében mindenkinek! Tisztelettel: Radicsné Sáfrán Erika intézményvezető Törtel, 2021. 03. 31. Módosítás: ( 2021. csütörtök, 10:29) 2021. március 24. szerda, 19:14 Módosítás: ( 2021. szerda, 19:21) Tájékoztató a 2021-2022. tanév Etika/Hit- és erkölcstan oktatás megszervezéséről 2021. március 22. hétfő, 18:36 Módosítás: ( 2021. hétfő, 19:48) Mi most így készülünk Nemzeti Ünnepünkre 2021. március 11. csütörtök, 16:12 Módosítás: ( 2021. csütörtök, 16:16) Farsang a Covid idején 2021. február 14. vasárnap, 20:25 Február lévén gondoltunk egy merészet, és az iskolában egy napra lecseréltük a maszkokat vidám álarcokra, hisz nincs február farsang nélkül, még pandémia idején sem.