Ez alól a mi rendelőnk sem kivétel, hiszen olyan berendezések állnak a gyógyítás szolgálatában, mint a színes ultrahang, a digitális röntgen, teljes laborgéppark, endoszkópok és a biztonságos altatást szolgáló, légzést, keringést és szívműködést követő monitorok, illetve a legmodernebb altatógépek. A rutin betegellátáson kívül olyan speciális vizsgálatokat (komplett vérvizsgálat, időskori szűrővizsgálat, szemészeti, fogászati vizsgálatok, hivatalos dysplasia szűrés) és műtéteket (plasztikai sebészet, baleseti traumatológia, csontízületi műtétek, gerinc műtétek, stb. ) is el tudunk végezni rendelőinkben, amit kisebb rendelőkben csak részben vagy egyáltalán nem tudnak sokan érkeznek hozzánk nemcsak Kaposvárról, hanem a környező településekről is. A környező állatorvos kollégáimnak köszönhetően a munkánk jelentős részét ma már a beküldött betegek jelentik, akik Somogy megye távolabbi részéről, Tolnából, Baranyából, Zalából és a legkülönbözőbb helyekről é nemcsak megfelelő tárgyi feltételekre, hanem szakmai tudásunk folyamatos fejlesztésére is szükség van, hogy mindig naprakészek tudjunk lenni.
Ez idő alatt sok tapasztalatot szereztem a konzervatív betegellátás, illetve műtéti tevékenység területén egyaránt. Az általános felnőtt –és gyermek ortopéd vizsgálatok mellett fő tevékenységem a csípő és térd protetika, mely műtéteket nagy számban végeztem. Ezidáig számos fiatal orvos kollegám munkáját segítettem, eddig szerzett műtéti tapasztalataimat igyekeztem továbbadni. A primer térd és csípőprotézis beültetés mellett kifejezetten érdekel a csípőprotézis beültetés után keletkezett szövődmények ellátása, és többször nyílt lehetőségem részt venni hazai és külföldi speciális csípőprotézis revíziós szakmai kurzuson. Több éven át a Nagyatádi –és Marcali Ortopéd Szakrendelésen láttam el betegeket heti egy alkalommal. Rendszeresen veszek részt hazai és nemzetközi szakmai továbbképzéseken, kongresszusokon, kerek asztal megbeszéléseken. 2012 óta vagyok osztályvezető-helyettes. Két gyermekemmel és pedagógus feleségemmel itt élünk Kaposváron.
1960. január 1-én egy kis faluban láttam meg a napvilágot Szíria északi részén. Mondhatni szegény családba születtem, heten vagyunk testvérek, édesapám pedig lovas csendőrként dolgozott a környező falvakban. Az iskolai tanulmányaimat Damaszkuszban végeztem. Az iskolai éveim alatt is mindig foglalkoztatott, hogy mi van a világban az országhatáron túl. A gimnázium elvégzése után lehetőségem nyílt Magyarországon folytatni a tanulmányaimat ösztöndíjasként. 1981-ben érkeztem Budapestre, majd egy év nyelvtanulás és a felsőoktatásra való felkészülés után a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán kezdtem el az egyetemi éveimet. Mindig érdekelt az orvosi pálya, ezen belül a manuális szakma. Édesapám mindig szerette volna, hogy legyen egy orvos a családban. Ez a választásom a neki való megfelelés is volt. Az egyetem után 1990 januárjában kezdtem el dolgozni a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályán. 1994-ben sikeresen szakvizsgát tettem. Kezdetben Dr. Mike György főorvos, majd 2008-tól pedig Prof. Dr. Szabó István Osztályvezető főorvos vezetése alatt dolgozom.
reumatológus, ortopéd szakorvos Allergológus, bőrgyógyász 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út. 60. BUD Bőrgyógyászat, kozmetológia Otthoni hospice ellátás Bőrbetegségek korrekt kezelése Esztétikai, kozmetikai kezelések Ráncfeltöltés Bőrfiatalítás IPL technika SPA regenerálás, méregtelenítés Rejuvenació Viszérkezelés Szent István tér 12-13 I. /4. CSO természetgyógyászat, mozgásszervi problémákkal, sport sérülésekkel, íriszdiagnosztika Obezitológia, lipidológia Henger u 2/C / Margit Medical Center / BUD klinikai szakpszichológus Március 15 u 109. BK Árpád út 45. 13/a. BUD
A klinikai szakképesítéseken kívül kollégáimmal folyamatosan részt veszünk mind hazai, mind külföldi konferenciákon, hogy a legújabb gyógyítási eljárásokat is elsajátítsuk. Rendelőnk tagja a Kisállat Neurológia Társaságnak (), melynek tagjai az ország különböző pontjain - így például nálunk is - azonnal el tudják látni a speciális idegrendszeri elváltozásokkal bíró állatokat ( gerincsérv, traumás fej/gerinc stb. sérülések, epilepsia). Partnerei vagyunk a Magyar Kisállat Ortopédiai Egyesületnek. Dr. Mike János Dr. Mike János Centrum Állatorvosi Rendelő Rendelési idő: H, Sz, Cs, P: 17-19 óráig, K: 16-18 óráig (egyéb időpont telefonos egyeztetés alapján). Szolgáltatások: Betegséget megelőző védőoltások, útlevél kiállítása, chip behelyezés, szaktanácsadás. Belgyógyászati, szaporodásbiológiai, szemészeti, bőrgyógyászati ellátás. Kiegészítő diagnosztikai lehetőségek: röntgen-, ultrahang-, laborvizsgálatok. Kiemelt terület: lágysebészet, baleseti-, csont- és ortopédiai sebészet.