Az egész regény sodort magával, tényleg nem tudtam letenni a könyvet, egy szuszra ki is olvastam, ez tipikusan az a fajta könyv, ami nem ereszt. Két szálon fut a történet, és bár az egyik főhőst nem kedveltem a döntései miatt, a személyisége teljesen kidolgozott, és a tragédiája a szemünk előtt bontakozik ki, ami ugyanolyan lebilincselő, mint a másik hős küzdelmei. Ezek mellet pedig rengeteg összetett karakter adja meg a hátteret, és igazából ez a könyv erőssége: hiszen alapjában véve az emberi természetről szól, minket kritizál, erkölcsi kérdéseket vet fel, és hogyan tudná mindezt megtenni, ha nem lennének teljesen kidolgozott karakterek. Itt senki sem esik szimplán a "jó" és "rossz" kategóriába, és az elején az olvasó is töpreng, hogy vajon kihez fordulhatnak a főszereplőink segítségért, ki az, akiben mi megbíznánk. Aztán szépen lassan rájövünk, hogy senki nem segít, hogy mindenki hazudik, és hogy a hatalom mindenkit megrészegít, nem igazán bízhatják a hőseink magukat senkire. Ez a vívódás, az önmaguk megtalálása, az, hogyan hullik le a lepel a szemünkről és eszmélnek rá, hogy nem, egy fiatal lány nem lehet mindig biztonságban egy felnőtt férfi mellett, hogy nem, egy fiú nem lehet biztonságban a saját tulajdon apja mellett, na, ezek adják meg a regény feszültségét.
Inkább az érzelmek, az emberek közötti interakciók kerülnek előtérbe, mint a fizikai csatározások. Ryan bemutatja, hogy az ember, legyen bármilyen környezetben is, a hatalom érdekében bármit képes megtenni. És ehhez nem szégyell akár gyerekeket is felhasználni. Mert azzal, hogy Kieran és Waverly visszakerült az Új Látóhatárra, akaratukon kívül is, de egy harc közepébe kerülnek. Anna Mather az irányító, a fő "Pásztora" a hajónak, de ezzel nem mindenki ért egyet és a háttérben szerveződik a puccs. Kieran Anna Mather "szerető" karjaiba kerül, Waverly a másik táboréba, Seth pedig, mintegy hontalan bújkál a hajón és súlyosan sérülten is, de próbál segíteni Waverlynek. Rémisztő nézni, ahogy a felnőttek, a tanult, okos, tapasztalt felnőttek hogyan próbálják a gyerekeket a saját oldalukra állítani, közben pedig nem félnek bevetni bármit - fenyegetést, bántalmazást, szép szót, jutalmazást - csak hogy megszerezzék amit akarnak. Főhőseink pedig rettentő sokat szenvednek. Rég olvastam olyan regényt, ahol az írónő ennyire "megkínozta" a főszereplőit mind testileg, mind mentálisan.
Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek. A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban. A második rész 2013 őszén fog megjelenni.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban. Információ: Formá ISBN: 9584938421232 Kiadvány: 05\2011 Oldalak: 903 Méretek: 4. 2 MB Az ár: Ragyogás (Amy Kathleen Ryan) e-könyv(könyv) (HUF-0. 00Ft) Ragyogás (Amy Kathleen Ryan) Hangoskönyv (HUF-0. 00Ft) Üres online: 555 Könyv letöltése: 555 Sok tapasztalat és tudás hozzáadása. Itt készíthet PDF Special ePub Ragyogás (Amy Kathleen Ryan). PDF, Kindle, Ebook, ePub és Mobi elérhető ezen az oldalon. Természetesen a Ragyogás (Amy Kathleen Ryan) PDF könyv modern letöltése nagyon érdekes. Nem kell megvásárolnia, mert ingyen letöltjük.
A gazdag orszgokban ugyanakkor a forrsok hogyan fogyott mariah y & r-n olyan betegsgeknek s sr-lseknek a kezelsre megy el, amelyek a legtbb hallesetet okozzk, sokkal kevesebbet fordtanak azonban az olyan gyakori problmkra, ame-lyek hossz tvon betegtik meg az embereket, s fogyat-kossggal jrnak. A doku-mentum szerint tbb eurpai orszgban tovbb cskkentek az e terletre fordtott sz-szegek, az unis tagllamok tbbsgben pedig nem rik el a es szintet az egy fre jut kiadsok. Az reg kon-tinensen kvl ugyanakkor mintegy 2, 6 szzalkos nve-keds jellemz. A jelents szerint a magyar-orszgi llami egszsggyi kiadsok a GDP 7, 4 szzalkt tettk ki akrcsak benhogyan fogyott mariah y & r-n alatta van a 8, 9 szza-lkos OECD-tlagnak. Az egy fre jut egszsggyi kiads dollr mai rfolyamon krlbell forint volt, mg a szervezet tagllamaiban tlagosan ennek kzel ktsze-rese, dollr. A Nemzeti Egszsgfejlesz-tsi Intzet szerint a kzel 10 millis magyar lakossg sszeadva az id eltti ha-llozsokat s betegsgben, korltozottsgban eltlttt veket egy esztend alatt 1, 7 milli tkletes egszsgben eltlttt vet veszt el.