Osztályvezető főorvos Kisvárda A "vékony és szívós, mint a szíj" szólás teljességgel ráillik a magas, szikár férfira, aki környezetének minden neszére odakapja a fejét. A fül-orr-gége osztályt vezető főorvos le sem tagadhatná foglakozását, hisz' reflexei árulkodnak arról. Tiszaroffon, Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik rendezett falujában született az 1956-ban. Édesanyja, Petyus Anna, óvónő és édesapja, Nagy Tibor, pedagógus, aggódva várták első gyermekük megszületését. Megnyugtató sóhaj szállt a levegőbe, amikor kisfiúk teli torokból felsírt. Öccse, Attila, hat évvel fiatalabb. Családjával együtt Debrecenben élő kőfaragó. Iskoláikat más és más településeken járták ki. A sor Tiszaroffal kezdődött, majd Kiskörét követően Debrecen lett a végállomás. Tibor az orvosi, öccse, a szívének jobban tetsző, kőfaragói pálya fortélyait igyekezett elsajátítani. A nemzetközi hírű DOTE orvosi diplomáját huszonöt évesen vette át. 1981-től napjainkig, a jelenlegi – mindmáig első – munkahelyén, a Felső-Szabolcsi Kórház Fül-Orr-Gége Osztályán és az ahhoz tartozó szakrendelésen gyógyít.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy ilyen kezelés ne volna önmagában, a saját határain belül teljesen korrekt, alapos és hatékony, ugyanakkor egyetlen gyógyító nem lehet egy személyben képzett általános orvos, belgyógyász, bőrgyógyász, sebész, nőgyógyász, dietetikus, mozgásterapeuta, pszichoterapeuta, fitoterapeuta, kínai gyógyász és még sorolhatnám a szakirányokat. Az a páciens, aki bajával, betegségeivel ilyen jellegű orvoshoz illetve orvosi intézményhez fordul segítségért, joggal számít arra, hogy testi és lelki szinten egyaránt magyarázatokat és útbaigazítást, terápiát is fog kapni. Elvárhatja, hogy egyebek mellett étrendi korrekcióval, szükség esetén mozgásterápiás útmutatóval és életmódját illető tanácsokkal is ellássák, de éppígy nyugati leleteit, diagnózisait szintúgy értően és a megfelelő súllyal tekintsék át és vegyék bele az őt illető teljes képbe. Mindezek alapján a Napok Fája Hagyományos Kínai és Integratív Orvosi Rendelő köré sikerülni látszik végre egy olyan lelkes, elhivatott, alapos felkészültségű és széles látószögű szakmai csapat létrehozása, amely a tervek szerint a jövőben a hozzánk fordulók hatékonyabb gyógyulásának és megelégedettségének zálogát fogja jelenteni.
A főorvosnő a menedzsmenttel állítólag szoros kapcsolatot ápol, az intézményben kivételes hatalommal bír, a panaszok szerint rendszeresen kommunikál minősíthetetlen stílusban a kollégákkal, de sokszor a betegekkel és a hozzátartozókkal is. Az osztály munkájában állítólag alig vesz részt, és nem jelenik meg a megbeszéléseken. © Túry Gergely A főorvosnő magánpraxist is vezet, a Balatonalmádi Egészségház ügyvezető igazgatója, egyben a 100 milliós uniós támogatásból létrehozott egészségfejlesztési iroda vezetője. Balatonalmádi érdekes kapcsolódási pont a veszprémi kórház orvosigazgatójával, Dávid Gyulával, aki a város önkormányzatának fideszes képviselője, sőt éppen ő vezeti a város egészségügyi bizottságát is – jegyzi meg a lap. Az Index azt írja, a petíció megírását egy, a fizikai bántalmazás határát súroló lökdösés előzte meg, az eset szeptember elején történt egy – azóta már felmondott – fiatal orvosnő és Németh Ilona között. Sydó Tibor, a belgyógyászat osztályvezető főorvosa egy külön levélben azt írta Rácz Jenőnek, hogy a doktornő körüli konfliktusokkal kapcsolatban nem először fordul a kórházvezetéshez, ezért ő és munkatársai csak azt tekintik elfogadható megoldásnak, ha a menedzsment hivatalosan deklarálja, hogy a doktornő a jövőben semmilyen formában sem vehet részt a belgyógyászat működésben.
"- árulja el Nagy doktor. "Egy felnőtt ember – feledve saját gyerekkori csínytevéseit – elképzelni sem tudja, hogy milyen idegentestek, hová és hogyan juthatnak be az emberi szervezet olyan részeibe, ahol semmi keresni valójuk nincs. A gyerekeknek és a felnőtteknek is – minden szándékosságot kizárhatóan – kerülhetnek a szervezetükbe olyan idegen testek, amiket csak bonyolult orvosi eljárással tudunk onnan eltávolítani. Az audiológiai szakrendelés önállóan működik, igen jó felszereltséggel. Hallásvizsgálatot csendes kamrában végzünk, mely során meg tudjuk határozni a betegek halláscsökkenésének a mértékét. Objektív újszülött kori hallásszűrést 1990 óta végzünk. "A Kórház Fül-Orr-Gége Osztályát 10 éve vezetem, szakrendelői és audiológiai munkámmal párhuzamosan. Terveim között elsőbbséget élvez az orvosi létszám stabilizálása, illetve mindenképpen pótolni kívánom a szakszemélyzetből hiányzó embereket. Magánéletemről néhány gondolat: Feleségem, Szegedi Katalin, laboratóriumi asszisztensként dolgozott Debrecenben, az Élettani Kutató Intézetben, majd Kisvárdán a Központi orvosi rendelőben.
Kisvárdára kerülésének mikéntjéről, lakonikusan válaszol: "A megpályázható helyek közül ez volt a legszimpatikusabb. A szakmát, dr. Szathmáry György, osztályvezető főorvos irányításával és mentori segítségével sajátítottam el. Az osztályon abban az időben két orvos és mintegy 15-20 főnyi szakszemélyzet dolgozott. Fül-orr-gégészeti szakvizsgát 1985-ben tettem. A folyamatos tanulás, gyakorlás és tapasztalatszerzés évei után, tizenkét évi szaktudás birtokában szereztem ráépített szakvizsgát audiológiából. Ezen időszak alatt az országban az elsők között, bevezettük az endoscopos orrmelléküreg műtéteket. " Levegővételnyi szünet után így folytatja: "A korábban megkezdett folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a laryngo-microscopias műtéteket, valamint az alsó légutak, illetve a nyelőcső idegentestek eltávolítását is eredményesen végezzük el. Az audiológiai szakvizsgámat követően, 1997-től kezdődően, a hallássérült betegek hallásjavító készülékkel történő ellátását is bevezettük. " Az osztályra érkező betegek száma, a társosztályokéhoz hasonlóan, ugyanazon okok miatt időszakos ingadozást mutat.
Elmondta, hogy emlékszik a szimpatikus tettvággyal teli, fiatalemberre, aki mostanra fontos, vezető pozíciót tölt be. Kiemelte, hogy dr. Mohos Elemér nevéhez több új sebészeti eljárás is fűződik az országban. A kitüntetést Porga Gyula polgármester adta át dr. Mohos Elemérnek, majd Nagy Csaba lantművész előadása zárta az ünnepélyes eseményt. Dr. Mohos Elemér 1989-ben szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A Veszprém Megyei Kórház Sebészeti Osztályán kezdte el gyakorló orvosi tevékenységét. Először általános sebészetből, később mellkas sebészetből szerzett szakvizsgát. 2000-ben adjunktussá, 2005-ben pedig főorvossá nevezték ki. 2007 és 2012 között az oberwarti kórház Sebészeti Osztályán dolgozott főorvosként. 2012-ben Ph. D fokozatot szerzett. 2012 óta a Csolnoky Ferenc Kórház Sebészti Centrumának vezető főorvosa. A hazai képzések mellett több alkalommal vett részt külföldi tanulmányutakon. Publikációi magyar, német és angol nyelvű szaklapokban is megjelentek.
Tünde lányunk, 33 éves, családos, Nyírturán él. Ő, a mi két unokánknak, a 7 éves Vincének és a 4 éves Petrának az édesanyja. Zsuzsa lányunk, 31 éves, közgazdasági képzettségű. Ő Debrecenben igyekszik boldogulni. Kedvenc időtöltésem a családi kirándulás, a zenehallgatás. " – összegzi röviden élettörténetét dr. Nagy Tibor, osztályvezető főorvos. Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon! Hasonló Forog a korong, fakad a mosoly Az Észak-erdélyi fazekasmester akár reklámarca is lehetne a június 10-én ünnepelt Kézművesség világnapjának Szinte napra pontosan két éve 2019. július elején tartottak fazekastalálkozót Szatmárnémetiben erdélyi és magyarországi mesterek részvételével. A... Tartalom megtekintése Hőhullámon hajózunk Forr a beton, izzanak a házfalak, süt a föld is Fövünk a saját hús-vér kiteljesedésünkben, sülünk saját zsírunkban, még verejtékünk cseppjei is melegen folynak le halántékunkon. Pihegnek az emberek, léhognak... Tartalom megtekintése Kiesett egy kis fióka a fészekből A családi fészek melegéből.
Különböző szakmai fórumokon, nemzetközi kongresszusokon egyaránt tartott előadásokat. Egyetemi tankönyvek társszerzője is. Vezetésével sikerült megőrizni a sebészeti osztály országos hírnevét. Nevéhez fűződik több, Magyarországon elsőként végzett műtét is, mint például a minimál invazív módon végzett nyelőcső műtét. A Magyar Sebésztársaság vezetőségének, a Sebész Szakmai Kollégiumnak, valamint a Magyar Sebészet című folyóirat szerkesztőségének tagja, a Magyar Elhízástudományi Társaság Sebészeti Szekciójának vezető főorvosa.
Rácz Jenő az Index nek bagatellizálni próbálta a helyzetet, szerinte "munkahelyi feszültségek mindenhol vannak", de azt is közölte, hogy megvizsgálták az esetet és a doktornőt a sürgősségi osztályra helyezik át. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért Németh Ilonát a kórházból nem kívánják eltávolítani – mondta még. Az Index forrásai szerint a főorvosnő ennek ellenére továbbra is a belgyógyászaton van státuszban, a sürgősségen pedig napi kapcsolatban áll az őt feljelentő orvosokkal. Németh Ilona nem volt hajlandó a lap kérdéseire válaszolni.