Tolvai Reni és Kállay-Saunders András számára nehéz év volt a tavalyi, hiszen mindketten előadóművészek, akik az elmúlt időszakban alig állhattak színpadon. A karanténidőszak a közös életükre is hatással volt, de pozitív értelemben - nyilatkozta az énekes a Story magazinnak. Tolvai Reni és Kállay-Saunders András közös élete - 2020-ban írtam a legtöbb zenét életemben, hogy a koncertek hiányában elfoglaljam magam. A párommal együtt viseljük ennek a nehéz időszaknak a terheit, és próbáljuk támogatni egymást. Fotó: Puzzlepix/Foky Adam - Amíg tető van a fejem fölött, nem panaszkodhatok - mondta a hetilapnak a 36 éves sztár. Tolvai Renivel már nagyon várják, hogy ismét színpadra állhassanak, addig viszont igyekeztek a rájuk szakadt szabadidőben jobban figyelni egymásra és magukra. - Jó tett a kapcsolatunknak ez az év. Rendszer került az életünkbe, pontos ideje lett annak, hogy mikor kelünk, és mikor fekszünk. Egymásra és saját magunkra is több időnk jutott. Egészségesebb életre álltunk át, jobban tudunk figyelni arra, mit eszünk, és itthon tartottunk edzéseket is.
25 900 000 Ft Alapterület: 40 m2 Telekterület: n/a Szobaszám: 2 A társasházi lakás főbb jellemzői: - 40 nm lakótér -2012-ben teljes felújítás, átalakítás - nappali - hálószoba - házközponti egyedi mérővel - klíma - liftes ház - befektetésre ajánlott! 25 500 000 Ft Alapterület: 40 m2 Telekterület: n/a Szobaszám: 2 Sárvár legnagyobb ingatlanirodája kínálja eladásra a 144092-es számú sárvári társasházi lakást. A sárvári lakás főbb jellemzői:- 2012-ben teljes felújítás- 40 nm lakótér- erkély- hálószoba, nappali- gazdaságos fenntartás- egyedi mérők-klíma- teljes felsz... 25 500 000 Ft Alapterület: 120 m2 Telekterület: n/a Szobaszám: 4 Sárvár legnagyobb ingatlanirodája kínálja eladásra a 145981-es számú sárvári, sorház jellegű társasházi lakást! A sárvári lakás főbb jellemzői:- 120 nm lakótér- közel 200 nm udvarrész, dupla garázzsal- földszinti részen tágas nappali, konyha, étkező, zuhanyozó, té... 31 500 000 Ft Alapterület: 41 m2 Telekterület: n/a Szobaszám: 1 Vas megye, Sárvár, 41 nm-es tégla szerkezetű lakás eladó.
Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Cimkék: 1, 8, on, attack on titan, shingeki no kyojin, kiseki fansub, anime, felirat, animehype, attack, titan, shing Jó szórakozást kívánunk! A projekt közösen készül majd a Kiseki-fansubbal! Fordító: Ryamein, H_Vik Formázó & Lektor: Ryamein További részletekért itt érhetitek el az Animehype-ot: