2013 március 4. | Szerző: viita | Csajkovszkij néhány évvel konzervatóriumi tanulmányainak befejezése után, egy pétervári látogatása alkalmával megismerkedett azokkal a fiatal művészekkel, akik az orosz nemzeti zene megújításában látták munkásságuk célját. Közülük különösen két zeneszerző, Balakirev és Rimszkij-Korszakov, valamint Sztaszov, esztéta és műbíráló tett rá mély benyomást. A velük való kapcsolat Csajkovszkij munkásságára is kihatott. E barátság jegyében születtek meg a hetvenes évek alkotásai, köztük a Rómeó és Júlia című nyitányfantázia. Ez utóbbi komponálására Balakirev ösztönözte Csajkovszkijt, és a mű ajánlása is neki szól. A nyitányfantázia első verziója 1869-ből való, a következő évben, illetve 1880-ban Csajkovszkij még két ízben átdolgozta a művet. A zene nem követi pontosan Shakespeare tragédiájának cselekményét, csupán költői lényegét ragadja meg. A bevezetés a tragédia sötét hátterét vázolja. Majd Rómeó szerelme bontakozik ki, fájdalmasan és reménytelenül. A zene drámai alapgondolata — a két ellenséges indulatú család kíméletlen harca — izgatott, feszült hangulatú előkészítés után jut kifejezésre.
Az utolsó csatazaj heves robaját a halál csendje váltja fel. Júlia halálát adja tudtunkra a zene, azonban másfelől Júlia diadalát is zengi a befejezésül felcsendülő, éteri tisztaságú dallam. Fidelio Napi Zene Rovatunkban minden nap más-más zeneművel várjuk Olvasóinkat a klasszikus zene, a jazz, a világzene és a népzene világából. Kapcsolódjon ki velünk és adja át magát a zene élvezetének! További zenékért kattintson ide. Fejléckép: Herbert von Karajan (fotó: Getty Images Hungary) Legolvasottabb Jazz/World Vagy sehol - Kiss Llászló új dalairól Kiss Llászló, az Európa Kiadó és az URH zenekarok egykori alapítótagja első önálló albumával nyári koncertsorozatra indul. A közel harminc éve Sydney-ben élő gitáros új formációja, a Kiss Llászló+4 július 16-án Budapesten, a Muzikum klubban mutatkozik be. Támogatott mellékleteink hírlevél A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében Ezt olvasta már? Klasszikus hír Gidon Kremer a Concerto Budapesttel ünnepel A Concerto Budapest a 2021/2022-es évadra öt bérlettel, négy tematikus sorozattal és hetvennél is több koncerttel készül – külföldi és hazai vendégművészek meghívásával –, valamint folytatódnak a zenekar ingyenes élő koncertközvetítései is.