Főzés, foci – és most már az üzlet is "30 évvel a rendszerváltás után a vállalkozó lekerült a szitokszavak listájáról. Ehhez kellett egy társadalmi érés is, de ezt nagyon jól kapta el a sorozat indulása. Nemcsak a főzésről és a fociról, hanem az üzletről is tudunk már beszélgetni. Nem kell ahhoz üzletembernek lenni, hogy valaki értse az üzletet" – mondta Petya. "Fiatalabb vállalkozóként utáltam a hétvégét: mert nem tudtam dolgozni. Hiába mondon, hogy nem fogok már annyit dolgozni, mindig tolódik ennek a határideje (nevet). Az alkotói üzletembert mindig is többre tartottam, mint akit csak a pénz érdekel. Alkotunk, cégeket segítünk, és persze, ha keresünk vele egy kis pénzt, az sem baj! " – tette hozzá nevetve Levente. Nagy üzlet volt beszállni a Roksh-ba "Szeretek mindenben úttörő lenni, így volt ez az ásványvízek megközelítésében és egy kicsit így van ez a műsorban is. – folytatta Levente – Végre van egy platform, ahol meg tudjuk tanítani a vállalkozónak, köztük a kezdőknek hogyan és merre érdemes elindulni az életben, és ezt meg is tudjuk mutatni a nézőknek.
A távmunka és az egyéni vállalkozás előnyei. Manapság egyre többen dolgoznak távmunkában. Nem csak a kényszer, nem csak a szükségszerűség vihet rá bennünket, hogy távmunkában dolgozzunk. Ezt akár egyéni vállalkozóként is megtehetjük, hiszen mind az egyéni vállalkozásnak, mint a távmunkának, számtalan előnye létezik. Miért dolgozzunk távmunkában? Most, hogy egyre többen tapasztalják meg a home office nyújtotta előnyöket, egyre többen gondolkodnak el azon, hogy ez egy csodás lehetőség, hiszen számtalan előnye létezik. Az egyik előny, hogy nem kell ingázni. Nem kell korán kelni, nem kell a buszon zötykölődni vagy a dugóban rekedve azon idegeskedni, hogy nem érünk be időben a munkahelyünkre. Ezzel a buszbérletet is megspóroljuk és minden hónapban kevesebb üzemanyagra lesz szükségünk. A távmunka sokkal kiegyensúlyozottabbá varázsolhat bennünket, hiszen nincsenek szurkálódó munkatársak, nincs feszültség, idegeskedés más munkahelyi gondok miatt. Úgy osztjuk be az időnket, ahogyan az nekünk kényelmes és sokkal több idő jut a családra is.