Nem pusztán azért mert elképesztően kreatívak, és lenyűgöző, hogy miket sikerült kihozniuk a rendelkezésre álló igen csak szűkös forrásokból, hanem azért is mert ennyire over-the-top, abszurd brutalitást, eddig a filmig nem igazán látott a mozivászon. Persze nem egy kifejezetten durva horror készült már '81 előtt is. A különbség abban rejlik, hogy míg George A. Romero, Wes Craven, Tobe Hooper (vagy akár az olasz horror mesterek) addigi filmjeire egyaránt elmondható, hogy naturalista alkotások voltak, amelyek nem csak brutalitásra, de valószerűségre is törekedtek, addig Raimit már semminyire sem kötötték a valóság korlátai. Olyannyira, hogy az Evil Dead végére gyakorlatilag eljut odáig, hogy valami olyan, határozottan nem evilági borzalommal "kényeztesse"a nézőjét, amelyhez hasonlóval leginkább Lovecraft írásaiban találkozhatunk. (Cthulhu atyjának szelleme amúgy is áthatja a filmet, még úgy is, hogy a sorozat későbbi részeitől eltérően itt még nem Necronomicon Ex-Mortis-nak hívják a holtak könyvét. )
A grindhouse korszak exploitation horrorjainak éppen az "urbanista suhancok kontra természet és/vagy vidéki degeneráltak" konfliktus volt a legkedveltebb témája. Az Evil Dead zsenialitása viszont éppen abban rejlik, hogy a készítői mertek játszani a műfaji hagyományokkal, és elég tökösek voltak, hogy úgy feszegessék a határokat, amelyre korábban még nem igazán volt példa. Raimi tulajdonképpen a 60-as/70-es évek három legikonikusabb horrorjának elemeit ötvözte (A Texasi láncfűrészes mészárlás alaptörténete, egy az Élőholtak éjszakáját idéző zárt térben találkozik az Ördögűzőt is eszünkbe jutatható mocskos szájú démonokkal), úgy hogy a saját – már akkor roppant markáns és egyedi – stílusában dolgozza fel őket. Ami pedig hiányzott neki költségvetésben, azt kompenzálta azzal, hogy elképesztő tehetséget mutatott a filmnyelv használatában. Az Evil Dead ugyanis részben éppen az szédületesen kreatív kamerakezelése miatt képes még ma is köröket verni a hasonló jellegű low-budget horrorfilmek többségére.
Ezek után kicsit sem meglepő, hogy a film egyik legpozitívabb kritikáját maga Stephen King írta. Az Evil Dead azon kevés filmek egyike, amelyek képesek felérni a hangzatos reklám szlogenjükhöz. The ultimate experience in gruelling horror, áll a vége főcímben, és ennél jobban nem is lehetne leírni, hogy miről is szól ez a film. És persze olcsó függetlenfilmről lévén szó vannak kisebb hiányosságai, mint például a szegényes karakterizáció, vagy éppen az ebből is adódó változó minőségű színészi játék, ám a hátborzongató atmoszférája, feszes tempója, morbid humora és gyomorforgató effektjei bőven kárpótolnak ezekért. Ha pedig színészek: mai szemmel- főleg az Ash vs. Evil Dead sorozatot is követve - egészen fura, hogy itt (legalábbis a film elején) Ash még egy egészen nyámnyila alak. Persze Bruce Campbell alakítása így is jóval emlékezetesebb, mint – az összességében korrekt – társaié. Sőt, mivel nem játssza túl olyan parodisztikusan a figurát, mint a folytatásokban, Ash karaktere jóval azonosulhatóbb ebben a filmben, mint a későbbiekben.