A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: 2020. november 19. csütörtök 14:02 2020. 11. 19. 14:15 Elindult csütörtökön az ország első, csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a FILMIO. A Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett, egyelőre csak Magyarországon elérhető streamingszolgáltatás kínálatában mintegy 220 produkció, köztük 160 mozifilm szerepel. Káel Csaba kormánybiztos elmondta: az előfizetés díjjal a magyar filmipart is támogathatjuk "Kultúrtörténeti pillanatról beszélhetünk, hiszen a FILMIO-n keresztül a közel százhúsz éves magyar mozgófilmkincs vált bárki által elérhetővé, folyamatosan bővülő kínálattal" – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a FILMIO csütörtöki online indításán. A számítógépen, tableten és okostelefonon keresztül is elérhető FILMIO előfizetéses rendszerben működik, viszont – ahogy azt Káel Csaba kiemelte – a szolgáltatásért fizetett díj egyben a magyar film támogatása.
A mintegy 220 most elérhetővé vált alkotásból több mint 160 nagyjátékfilm szerepel, köztük a közelmúlt sikerei, így a Valami Amerika-trilógia, a Poligamy, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Swing, a Kincsem, A Viszkis, a Liza, a rókatündér és az Oscar-díjas Saul fia. Digitálisan felújított és restaurált változatban tekinthető meg százhúsz régi magyar filmklasszikus, mint a Hyppolit, a lakáj; a Mici néni két élete; A tizedes meg a többiek; A veréb is madár; A tanú; a Régi idők focija; A Pogány Madonna; a Megáll az idő; a Szamárköhögés; a Macskafogó; a Roncsfilm; a Sose halunk meg; a Csinibaba vagy a Moszkva tér. A kínálatban szerepel az egyik első fennmaradt magyar mozifilm, Michael Curtiz (Kertész Mihály) 1914-ben forgatott alkotása, A tolonc. A animációk, dokumentumfilmek, tévéfilmek is szerepelnek, a választék hétről hétre nő. Az induló csomagban tizennégy cannes-i fesztiváldíjas, nyolc Oscar-jelölt, két Oscar-díjas, továbbá két-két berlini és európai filmdíjas alkotás található. A színészek közül Törőcsik Mari látható a legtöbb filmben, húszban.
Az Online Filmklasszikusok az NFI Filmarchívum honlapjáról érhetők el ITT. Forrás: NFI
A válogatásba bekerült dokumentumfilmek – köztük a Pócspetri, a Pergőtűz, A Dunánál és az Én is jártam Isonzónál – a magyar történelem fehér foltjait, traumáit feltérképező művek, a túlélők vallomásaival. A népszerű ifjúsági filmek, mint a Keménykalap és krumpliorr, az Égigérő fű vagy a magyar népmeséken alapuló rajzfilmek, továbbá olyan nagy kedvencek, mint a Vuk vagy a Szaffi, a legkisebbek számára is megkönnyíthetik a kényszerű bezártságot. Palásthy György: Égigérő fű (fotó: NFI) Az NFI Filmarchívum elérhetővé teszi továbbá oktatási célú portálját, az Alapfilmek honlapot, amely az általános iskoláktól a gimnáziumig kínál segédanyagokat a magyar filmek feldolgozásához, és a közismereti tantárgyakhoz társítva juttatja minőségi tudáshoz a diákokat. A folyamatosan bővülő Alapfilmek jelenleg 312 feldolgozott magyar filmről kínál értékes információkat és filmrészleteket is, amelyek szintén segíthetik a digitális oktatást. Az NFI az Alapfilmek projekttel kívánja erősíteni a magyar filmek, a nemzeti filmkincs szerepét a közismereti tantárgyak oktatásában.
"Az a kultúrkör, amit számunkra a filmek jelentenek, nagyon fontos az életünkben és szeretnénk, ha ezzel a gyerekeink is tisztában lennének. A FILMIO egy új, speciális forgalmazási felület: miközben továbbra is fontos számunkra a mozi, manapság nagyon sok film a streamingszolgáltatásban jelenik meg. Így élik ma reneszánszukat a dokumentumfilmek és a sorozatok. A FILMIO segíthet abban, hogy vegyes forgalmazásban minél több magyar film tudjon eljutni a nézőkhöz. Lényeges, hogy a szakma számára is feltárjuk a filmtárban rejlő lehetőségeket" – jegyezte meg a kormánybiztos. A FILMIO elindítására szervezett online beszélgetésen részt vett Dobó Kata színész-rendező, Divinyi Réka forgatókönyvíró és Lajos Tamás operatőr-producer is. A tervek szerint az új filmek a mozibemutatót követően a FILMIO-n lesznek először láthatók, sőt számos, kifejezetten moziforgalmazásra szánt mozgókép premierje a FILMIO-n lehet. Az induló havi előfizetési díj 890 forint, a regisztráció januártól 1190 forintra emelkedik, jövő tavasztól előfizetés nélkül egy-egy adott filmet is ki lehet kölcsönözni
tanulók és dolgozók részére Sárospatak Város Önkormányzata által biztosított közétkeztetés szolgáltatással kapcsolatosan az igények és igénybevételek kezelése, nyilvántartások vezetése, személyi térítési díj megállapításához szükséges dokumentumok összegyűjtése, személyi térítési díj megállapítása, számlázás. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló" 2011. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: • Magyar állampolgárság, • cselekvőképesség, • büntetlen előélet, • az I. besorolási osztályban: felsőoktatásban szerzett gazdaságtudományi, közszolgálati, műszaki menedzser, gazdasági agrármérnöki, jogi, szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és gazdaságtudományi, statisztikai, informatikai, műszaki, logisztikai felsőfokú, illetve mérlegképes könyvelő szakképesítés, • a II. besorolási osztályban: gazdasági középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és gazdaságtudományi, statisztikai, banki ügyintézői, informatikai, műszaki, logisztikai, menedzserasszisztens szakképesítés, • vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása a 2007. évi CLII.
Itt az alkalom pótolni a hazai filmklasszikusokat! Rengeteg néznivalóval, összesen 90 magyar alkotás, köztük irodalmi adaptációk, történelmi filmek, ifjúsági, rajz-, és dokumentumfilmek ingyenes elérhetőségével segíti a digitális oktatást és a tartalmas otthoni időtöltést a Nemzeti Filmintézet. Az NFI Filmarchívum szakemberei által összeállított 90 mozgóképet tartalmazó válogatásban irodalmi alkotások filmváltozatai, fontos történelmi, ifjúsági és animációs filmek szerepelnek, melyek felhasználhatók a magyar irodalom, történelem és médiaismeret online oktatásához, továbbá hozzájárulhatnak a tartalmas kikapcsolódáshoz is. A kőszívű ember fia, A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Édes Anna, Légy jó mindhalálig, Szent Péter esernyője - Az irodalmi klasszikusok válogatásban a legkiemelkedőbb írók alkotásainak filmes feldolgozásai válnak elérhetővé, különös tekintettel a kötelező olvasmányokra. Keleti Márton: A tizedes meg a többiek A történelmi válogatásban játékfilmek szerepelnek, köztük A tizedes meg a többiek, a Budapesti tavasz, a Feldobott kő, a Hideg napok, a Szamárköhögés és a Valahol Európában is, amelyek történelmi forrásként is fontosak, mert pontos látleletet mutatnak arról, hogy az adott korszak alkotói hogyan gondolkodtak a magyarság létét meghatározó eseményekről, helyzetekről.
A FILMIO-n információk olvashatók az egyes filmek készítőiről, tartalmáról, emellett filmplakátok és számos extra, köztük standfotók, werkfilmrészletek kerülnek fel a felületre. A filmek bemutatásuk időpontja, műfajuk és más szempontok alapján is kereshetők a tárban. "Hiányzott már egy olyan platform a közönségnek, ahol egyben elérhető a magyar filmek java, legálisan, kiváló minőségben. A FILMIO felépítése egy évvel ezelőtt kezdődött a Nemzeti Filmintézet munkatársaival. Össze kellett hangolni az archívum, a labor, a marketing és a forgalmazási részleg munkáját, ami komplex feladat volt. Saját arculattal szerettünk volna előállni" – hangsúlyozta Káel Csaba. A platform műszaki hátterét az Antenna Hungária csapata hozta létre és üzemelteti. Káel Csaba elmondta, hogy a filmintézet tárgyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem teljes archívumának átvételéről. A FILMIO jelenleg kizárólag Magyarországon érhető el. A tervek szerint a filmek hamarosan magyar akadálymentesített és angol felirattal is nézhetők lesznek, készül az okostévé-applikáció, továbbá a V4 filmintézetei is kapcsolódni fognak saját tartalmakkal a felülethez.