▶ Törökország, Kusadasi Ez a város is a török riviérán van. Nagyon kedvelt turista célpont. Kulturált szép strandok és rengeteg üzlet ahol olcsó, jó minőségű, de hamis árukat vehetünk. A török vendégszeretet világhírű és az ételek azok nagyon finomak. ▶ Törökország, Ephesos Az ókorban Ephesus Róma után a második legnagyobb város volt. Ma romjai között kalandozva felfedezhetjük az Arcadiana utat a hatalmas színházzal, a gimnáziumot, a város agoráját, a felső tízezer házainak maradványait, valamint néhány fürdőt, csak úgy, mint Celcus könyvtárát és az Artemisz templomot, mely egyike az ókori világ hét csodájának. A keresztényeknek… ▶ Törökország, Ephesus Ephesus a világörökség része. Egykor majd félmillióan lakták. Pál apostol az ephesusiakhoz írt levelet az evangéliumban. ▶ Törökország, Manavgat - hajóállomás A manavgati hajóállomás az 1001. és az 1056. utca sarkánál van. Itt szálltunk fel a Lacin 1 nevű hajóra. A teljes kirándulás időtartama alatt korlátlan az italfogyasztás. :) # 379.
A csodálatos, hat minarettel körbevett mecset méltó párja a rózsaszín árnyalatban ragyogó, Justicianus császár által építtetett Szent Bölcsesség mecset, törökül Ayasofya, melyet belülről is megtekintünk. Ellátogatunk Isztambul egyik legizgalmasabb, és egyben legrejtélyesebb látnivalójához, a Topkapi, vagy Ágyúkapu palotához, mely a város talán legszebb kilátással büszkélkedő részén, az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger közti kiszögellésen, az ún. Szeráj Csúcson fekszik. A négy udvart és számos épületet magában foglaló komplexum tökéletesen elszeparált világában éltek és kormányoztak az Ottomán Birodalom szultánjai. A következőkben a káprázatos I. Justinianus bizánci császár Elsüllyedt Palotája, (Bazilika Ciszterna) vár ránk, mely az egyik legkedveltebb, és a legnagyobb a több száz hajdani víztározó közül, melyek ma is ott fekszenek Isztambul alatt. Városnézés után a Nagy Bazárba látogatunk el, ahol a vásárlás szerelmesei minden vágyukat kielégíthetik. Ez a mesebirodalom a világ egyik legnagyobb fedett piaca, mely a keleti kézműves áruk, illatok és kelmék különleges világával csábít.
Rengeteg látnivaló Törökország bőven tartogat látnivalókat, melyek között biztosan találsz olyat, mely téged is megragad. Már Nagy Sándor t is elvarázsolta az ország, melynek kultúrája mélyen az ókorig visszanyúlik, így olyan csodákat tekinthetsz meg, melyeket sosem felejtesz majd el. Isztambul az egyik legsokoldalúbb város, ahol történelmi korokon átívelő épületeket csodálhatsz meg, itt található például a szultánok híres lakhelye, a fényűző Topkapi Palota, a Haghia Sophia-székesegyház a hatodik századból vagy a monumentális Kék Mecset. Emellett a város híres bazársora is magával ragad mindig élettel teli hangulatával. Ankará ban, a fővárosban a múzeumok köthetik le figyelmedet, Ephesus -ban pedig az ókori kultúra maradványai nyűgöznek majd le. Világhírű gasztronómia A török ételek messze földről híresek, versenybe kelnek a sokszínű görög és olasz konyhával is. Ha szereted a fűszeres ételeket, Törökország ot életedben legalább egyszer meg kell látogatnod. A shish kebab, azaz a grillezett bárányhús a törökök nemzeti étele, a legtöbb fogás ebből a zsenge húsból készül.
Nyilatkozat: Az időjárás, a politikai helyzet, és közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják. Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható. Csomagolás: Feladott poggyászt nem viszünk magunkkal. Csak és kizárólag 1 darab kézipoggyászt hozhatsz magaddal, melynek maximális mérete 55x40x20 cm, maximális súlya 8 kg lehet! Ebben mindennek benne kell lennie, tehát nem lehet pluszban sem fényképezőgép, sem laptop, sem retikül, sem övtáska, semmi!
Kerekedj fel október 23-án Isztambulba és ismerd meg ezt a különös, nyüzsgő metropoliszt kelet és nyugat határán! Időpont 2020. 04. 29. - 05. 02. : 99. 900 Ft Az ár tartalmazza 1 személyre Repülőjegy kézipoggyásszal és 1 db 20 kg feladható poggyásszal 3 éjszaka szállás 3*-os központi fekvésű szállodában Reggeli Városnéző programok leírás szerint Magyar idegenvezető/utaskísérő Helyi idegenvezető Repülőtéri transzferek Az ár nem tartalmazza Reptéri illeték kb. 67 000 Ft/fő Baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítás díját (570 Ft/fő/nap), Útlemondási díj (1, 3%) Foglalási díj 1. 500 Ft/fő Idegenforgalmi adó (helyszinen fizetendő) 1, 5 - 2 EUR/fő/éj Belépők Felárak Egyágyas felár: 49. 900 Ft/fő Félpanzió felár: 19. 000 Ft/fő Üdülőhelyi díj: 1, 5 - 2 EUR/fő/éj Gyerekkedvezmények 3. ágyon 12 évig: 5% Fakultatív programok és belépők Városnézés: 8 000 Ft/fő A program ideje alatt tömegközlekedő kártya szükséges (kötelező): Letéti díja: 6 TL, helyi közlekedés kb. 24 TL/fő Boszporusz hajójegy Miniatürk: kb.
A város kitűnő természeti adottságokkal rendelkezik, dombvidék és a síkvidék határán fekszik, a Dunántúli-középhegység és a Kisalföld találkozásánál, a Gerecse- és a Vértes-hegységet elválasztó Tatai-árok kapujában. Felszíni vizekkel gazdagon tarkított terület. Tata közigazgatási területe két vízgyűjtő területet foglal magában, az Által-éri vízrendszer Tatán végigfolyó mély fekvésű területei, a másik a Naszály-Grébicsi vízfolyás mélyvonala mentén húzódó vízi élőhelyek területe. Országos és helyi jelentőségű természeti értékekkel egyaránt rendelkezik. A várost a "vizek városaként" is jellemzik, bár meleg vízi forrásai a közeli bányamunkálatok miatt időlegesen elapadtak, de a vizek 2001 óta fokozatosan kezdenek visszatérni. Tavai jó állapotban megmaradtak, két legjelentősebb tava az Öreg-tó és a Cseke-tó. A kastély szomszédságában található Öreg-tó Magyarország legrégebbi – kb. 700 éves – mesterséges halastava, tájtörténeti örökségként is országos jelentőségű. A tó mérete 220 ha, nemzetközi jelentőségű madárgyülekező hely, területe a Ramsari Egyezmény, NATURA 2000 által is védett.
Az ország, mely két kontinensen fekszik, nemcsak egzotikuma miatt lett a legnépszerűbb nyaralóhely idén - az utazás i irodák felmérései szerint mindez több pozitív tényező szerencsés összjátékának köszönhető. Kíváncsi vagy, miért érdemes idén neked is Törökország ban nyaralnod? Eláruljuk! Ezerarcú ország A keleti ország egzotikuma abban rejlik, hogy két kontinensen fekszik, nagyobb részt Ázsiá ban, így a kelet, a nyugat és a Balkán varázslatosan eklektikus hangulata árad a látogatók felé. A kedves emberek, a sok mosoly a keleti kultúrába visz, viszont még az európai józanság is megmutatja magát. Isztambul, a híres város is ezt sugallja, dinamikus, nyüzsgő képet mutat magáról éjjel-nappal. Az ország keletibb vidékei már az igazi Ázsiá t hordozzák magukban, a kalandor lelkületű utazók rengeteg rejtélyes felfedeznivalót találhatnak maguknak ezeken a területeken. Jó árak Nem véletlenül tett szert az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre az ország, ugyanis minden réteg megtalálja a számítását határain belül, köszönhetően a kedvező áron is elérhető luxusszolgáltatásoknak.
Autóbuszos csatlakozási lehetőségek: Debrecen, Nyíregyháza, M3 autópálya pihenői, Budapest, M5 pihenői 1. nap: Debrecen – Nyíregyháza – Budapest Szeged Belgrád Szófia Indulás Debrecenből és Nyíregyházáról a kora hajnali órákban. Utazás Budapest – – Belgrád –- útvonalon, rövid pihenőkkel. Este szállás elfoglalása Szófiában (1 éj). 2. Rodostó Reggeli után Bulgáriát teljes hosszában átszelve rácsodálkozhatunk a balkáni táj igen változatos világára. délutáni órákban érkezünk Törökországba, Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba. Itt töltötte életének utolsó 15 évét száműzetésben II. Rákóczi Ferenc, hűséges kísérőivel. emlékmúzeum Rákóczi-ház meglátogatása után tovább indulunk mentén Isztambulba (régi Bizánc, majd Konstantinápoly). Érkezés szállodába esti órákban, müezzinek imára hívó hangja mellett. Szállás elfoglalása Isztambulban (3 Esti séta, szabadprogram. napon érkeznek meg Isztambulba utasok. 3. gyalogos városnézés Isztambulban, kultúrák metszéspontjában. város három világbirodalom: a római, bizánci oszmán fővárosa volt.
15 TL Galata torony: kb. 25 TL Topkapi: kb. 60 TL, Hárem kb. 35 TL Kék mecset ingyenes Ayasofya (fast track): kb. 90 TL Elsüllyedt Palota: (Ciszterna) kb. 20 TL Dolma Bahce Palota: kb. 9o TL Szulejmán-mecset: ingyenes Dervis tánc bemutató (1 h): kb 120 TL/fő Török folklór est hastánc bemutatóval egy itallal (1, 5 h): kb 150 TL /fő Program 1 nap: Budapest-Isztambul Elutazás Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal Isztambulba. Érkezés után busszal a világ egyik legnagyobb Miniatür parkjába látogatunk el, ahol Törökország végtelen sok csodájának kicsinyített másait nézzük meg. Elfoglaljuk a város központjában levő szálláshelyünket. Délután gyalogos séta a Boszporuszt és a várost domboldalról, magasból őrző Galata toronyhoz, ahonnan gyönyörű körpanoráma nyílik Isztambulra és a környékre. Szabadidő keretében elmerülhetünk a környék hangulatos zegzugos utcáiban, teázók, kávézók, éttermek, galéria boltok sokasága között, megengedve magunknak, hogy varázslatos teájuk, ételeik, különleges édességük elcsábítson.