Ezek után szinte zárójelbe tehető, hogy a megye tekintélyes olajbogyó termésére keresztet vethetnek a termelők. A helyreállítási munkákat nyilván azonnal megkezdték, már ahol egyáltalán lehetséges a helyreállítás. Az a szóbeszéd járja, hogy több település is szellemvárossá válhat, mivel a közúti megközelítés megoldhatatlanná vált. A májusi eső itt is aranyat ér, az októberi nem… Katasztrófa képei: France 3 Côte d'Azur, Nice Matin
El is határoztam, hogy inkább a fizetésjavításról mondok le, mint az íróasztalról, amelynek a recsegése nélkül már nem tudtam volna dolgozni. (Persze hogy az a kobold recsegtette, amelyiket Mikszáth Kálmán felejtett benne. ) De senkinek se jutott eszébe megháborítani az ereklye birtokában. A kiadó, Isten nyugtassa a haló porában, a pincéből vagy a padlásról keríttetett az új kollégának egy szép magyar asztalt, abból a fajtából, amelyiknek a lapját disznóöléskor megfordítják, és bonctani célokra veszik igénybe. E fölött az asztal fölött kapott impériumot Tóni, és ez egészen stílusos volt arra, hogy a rendőrséget nyúzza rajta. Három napig tele volt a szívem szánalommal iránta. Ha ez az ember tudná, micsoda íróasztalnál dolgozom én! Negyednapra aztán odaállt elébe Békefi szerkesztő úr: – Mondja, fiam, mennyi fizetése van magának? – Száz korona, szerkesztő úr. – Hm, hm – köhögte el magát, és megveregette a rendőrség bősz hóhérának néptanítós vállát – hát nem sok, nem sok. De pótolja ki az a tudat, édes fiam, hogy ennél az íróasztalnál alkotta halhatatlan remekeit Mikszáth Kálmán.
Március 15-e olyan szent ünnepe a magyar szabadságnak, a magyarok szabadság szeretetének, mely szinte elképzelhetetlen a mosolygós arcú emberek tavaszi "kiáradása" nélkül, a pesti és budai kultikus útvonalak együttes bejárása nélkül, ahonnan még a Rákosi-Kádár-Gyurcsány rendszer sem tudta kiszorítani az embereket. A "szabadság kis körei" ilyenkor megáradtak, a lelkek egymásba kapaszkodtak, mint a vízcseppek, melyek együtt, tengerként ringatják a szelíd hajókat, de a gályákat ízzé-porrá zúzzák! Mindig megérkeznek az ünnepre zászlóikkal az örök barátság jegyében a lengyelek, akik ősei 1948-49-ben is életüket adták a magyar testvéreikért. Ama negyvennyolcas március minden magyar forradalom ethoszaként vonult be a történelembe. "Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. "- írja Jókai pár nap múlva. 173 évvel ezelőtt 1848 március 14-én reggelre ama negyvennyolcas ifjak Irinyi Józsefe és Jókai Mór összegezte és formába öntötte a Pilvaxban a 12 pontot, mely hallatán a helytartótanács reszketni méltóztatott.
A semmiből olyan ködbe érkeztünk, hogy szó szerint az orrunknál se láttunk tovább, így vezetni, nem éppen élmény, főleg nem az autópályán. Megszenvedtük a szerencsés hazaérkezést, ahol aztán áram nélkül találtuk a meghitt otthont, és a szűni nem akaró villámok pár órával később még egyszer leverték a biztosítékot. Kerti bútorok szanaszét, cserepes növények felborulva, az eső pedig csak ömlött és ömlött végeláthatatlanul…. a vihar csúcspontját pedig csak éjfél körülre jósolták. Eközben a monacói hömpölygő víztömeg "beszédessé" tette a WC-ket, egy csatorna hálózat sem gyűrte le akadálymentesen ezt a vízmennyiséget! A tenger természetes színe nem éppen barna Mint általában az esőben remekül és sokáig aludtunk, hál' Isten mi nem voltunk veszélyben, mások nem voltak ilyen szerencsések. Másnap láss csodát gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Híreket nem hallgatván csak a megállás nélkül fejünk felett köröző helikopterek vészjósló robaja adott némi aggodalomra okot. Aztán megláttuk a tengert, melyen, mint egy hatalmas olajfolt sötét sárkupac úszott.
A bíróságnak kell majd megvizsgálnia, hogy miután a gépész figyelmeztette a terv hibájára generálkivitelezőt, az vajon felhívta-e a figyelmet a problémára, és a beruházó tudta-e, hogy hiba és elárasztás történt. Külön érdekessége és egyben megfontolandó momentuma a történteknek, hogy a beruházó nem alkalmazott épületgépész műszaki ellenőrt az építkezésen, csak egy építész végzettségű szakembert. Egy épületgépész műszaki ellenőr valószínűleg már az első visszaáramláskor egyértelműen megállapította volna, hogy mi a hiba, és a több mint tízmillió forintos kár elkerülhető lett volna. Tipikus példája ez annak, hogy hova is vezet pár százezer forint bugyuta megspórolása. Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában. Hasznos volt az ön számára a cikk?
A megélhetést jelentő kukoricáért az öregembernek nap, mint nap meg kell küzdenie: ápolnia kell a földet és harcolnia kell a természet erőivel – a szigetet elmosó vízzel, ami vagy a fellegekből zuhog alá vihar képében, vagy árként zúdul lefelé a folyón. Ebben a sajátos dinamikában egyfajta hétköznapi misztikum is kibontakozik, melyben az ember és a természet hol szövetségesekké, hol ellenséggé válnak. Eközben a "senkiföldjét" politikai erők is veszélyeztetik: a film hátterét képező háborús konfliktus miatt időről időre fegyveres járőrök bukkannak fel. A látogatók nem beszélnek abházul, így a grúz vagy épp orosz szavak áthidalhatatlan nyelvi szakadékot képeznek a szereplők közt. A szóbeli kommunikáció problémájának megjelenítése egyébként nem először bukkan fel az életműben: Ovashvili 2009-es alkotásában, a Túlparton ban ( Gagma napiri / The Other Bank) egy abház fiú tetteti magát siketnémának, hogy a grúzok ne jöjjenek rá a származására. Ám a nyelvi akadályok ábrázolása a Kukoricasziget ben még érdekesebb, mert az alkotás egyik legszembetűnőbb sajátossága a verbalitás mellőzése: szinte dialógusok nélkül, pusztán látvány által mesél el egy történetet.
- Mert hetedik osztályos koromban nagyon megjártam s egy év előtt két gimnáziumba kellett elvándorolnom. Székely-Szent-Mihályon beleszerettem az igazgató úr leányába, Nagy-Nádasban pedig sokat lumpoltam. S olyan ártatlan arccal vallotta ezt a szép, nagy kölyök, hogy Muskétás tanár úr megilletődött. A fiú apja neki osztályos diáktársa volt, nagybirtokos, vig, léha, okos fiú. Őt, Muskétás tanár urat, mint diák-társát, nagyon szerette és tisztelte, hiszen Muskétás volt az első eminens. S Muskétás, a valamikori első eminens most meghatottan gondol az ő régi pajtására, a léha, de kedves fiura, Aváryra. - Az édes apja Budapesten lakik, ugy-e? - kérdezi most már megfiatalodottan a diáktól. - Ugy-e, miniszteri tanácsos, ugy-e a maga édesanyja Iharossy-leány? - s Muskétás tanár úr tisztelettel gondol egy diákkori ideálra, akit gondolatban se mert soha megközelíteni. - Édes apa már cimzetes államtitkár, sokat emlegeti szeretettel a tanár urat, mama meghalt már három évvel ezelőtt. Édes apa csak azt kivánná most már, hogy a tanár úr keze alól kerüljek ki az életbe.
Nem a klasszikus értelemben vett sűrű teraszolásra kell gondolni: az egész szőlőben három fal futott, melyek hol jobb, hol rosszabb állapotban, de ma is megvannak és feladatot látnak el. Ennek köszönhetően csökkent a táblák lejtése, így a lezúduló víz sebessége és erodáló hatása. A víz ma két meghatározó ponton jön le, s ehhez a művelésnek is alkalmazkodni kell, például a sorközművelésnél. Ugyanis aki rendesen megkapálja a sorközöket, annak mind elhordja az eső a talaját. Ezért jobbára csak kaszálják a sorközt, hogy a gyep gyökérzete fogja a talajt. Ugyan ma már egy más kor megváltozott igényeit kell kiszolgálni, ahol új szempontok is fókuszba kerülnek, a hosszú időn át gyűjtött megfigyelések, tapasztalatok és praktikák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres fejlesztési tevékenység során. Amennyiben e felhalmozott tudást újra elővesszük egy-egy tervezési folyamat során, talán elkerülhetjük, hogy egy komolyabb eső után víz alá kerüljenek telkek, pincék, hogy az útfelújítások során alulméretezett, szakszerűtlenül kialakított árkokat építsenek, vagy teljesen elhagyják ezeket, de egy régi út évszázadokon át alkalmazott dőlésszögének és dőlési irányának okán is érdemes lehet elgondolkodni, mielőtt azt merőben átszabjuk.
Attól tartok, hogy az ötvenéves jubileumomra még jobban kiterebélyesedik a legenda. Akkorra már azért csudálnak meg, hogy én voltam az, aki Mikszáthot írni tanítottam. Azért tartom szükségesnek idejekorán elmondani a halhatatlan íróasztal történetét, amely oka volt mindennek. Elmondtam én azt már máskor is, de úgy látszik, nem hitték el. Most talán több hitele lesz már a szavamnak, mióta a szemöldökömet is kezdem fehérre festeni. Hát el kell ismerni, hogy igazán íróasztal volt az, amihez engem huszonhat esztendővel ezelőtt a Szegedi Napló-nál leültettek. Ez volt az első íróasztal, amivel közelebbi ismeretséget kötöttem. Addig csak szűcsasztalon, faragószéken, kútperem deszkáján, láda tetején, min műveltem az irodalmat. Négy lába volt ennek az íróasztalnak. Ez azért emelendő ki, mert a hozzátartozó széknek csak három lába volt, a legfiatalabb munkatársnak mindig ez járt ki. De azért jó tornász ember azon üggyel-bajjal meg tudott ülni, hanem a négylábú asztalnak nem lehetett nekitámaszkodni, mert nem bírta volna ki.