A Székesfehérvári Királyi Napokon újabb világsztárokat köszönthetünk idén. A Musica Sacra koncert igazi kuriózum a komolyzene kedvelőinek, hiszen Giacomo Puccini káprázatos műveit a világ legnagyobb színpadainak sztárjai tolmácsolják a közönségnek augusztus 18-án a Nemzeti Emlékhelyen. Az eseten Carlo Ponti Jr. világhírű karmester vezényli az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és a régió énekkaraiból álló Egyesített kórust, a szólisták László Boldizsár és Kálmándy Mihály lesznek. Bár Puccini neve egybeforrt az opera fogalmával, több vallásos témájú művet is komponált. Ezek alkotják a 2015 ös Musica Sacra csodálatos programját. A Puccinire jellemző gazdagon áradó dallamvilág és a zenéjében rejlő érzelmi fűtöttség, titokzatosság ezen műveiben éppúgy jelen vannak, mint operáiban. A méltán népszerű zeneszerző káprázatos szépségű műveit a világ legnagyobb színpadainak sztárjai tolmácsolásában hallhatjuk Székesfehérváron. Az esten Carlo Ponti Jr. vezényel, aki 2000 óta az Orosz Nemzeti Zenekar állandó vendégkarmestere, a Los Angeles-i Virtuózok alapítója, művészeti vezetője.
Hagyományosan Szent István napján tartotta ünnepi közgyűlését Székesfehérvár Önkormányzata. A rendhagyó körülmények között is az államalapítóhoz, valamint a nemzet történelmi fővárosához méltó megemlékezésekkel készült a város. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében is az elmúlt hónapokat, az ott megnyilvánult összefogást és a fehérváriak hitét, erejét emelte ki elsőként. Augusztus 20-a Székesfehérvár számára mindenkor kiemelt ünnep, hiszen a város méltón őrzi államalapító királyunk örökségét, és máig büszkék lehetünk arra is, hogy 1938-ban a koronázóvárosban emelték nemzeti ünnepi rangra Szent István napját. Ünnepi Díszközgyűlés Székesfehérváron a Szent IStván téren Hagyományosan ezen a napon tartja ünnepi ülését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, amelyre a Szent István sírjánál tartott tiszteletadásról idén is a Fehérvári királyok óriásbábjai kísérték a résztvevőket. A Szent István térre érkezőket az élő óriás sakkban szereplő "figurák", azaz tópartis tanulók fogadták, majd az ünnepi műsorban a hosszú karanténidőszakban a fehérváriak életébe a kulturális programok varázsát "becsempésző" Művészkaraván, illetve a nyári hónapokban szervezett Művészkorzó gerincét adó három művészeti műhely, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes és a Székesfehérvári Balett Színház működött közre.
A május 30-i esemény záró koncertje a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépése lesz a Zeneakadémia Nagytermében, Madaras Gergely vezényletével, Devich Gergely csellóművész közreműködésével. A műsorban szerepel Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerzőnek, a Zeneakadémia rektorhelyettesének és tanszékvezetőjének új kompozíciója, valamint Erkel Ünnepi nyitánya, Bartók–Serly Brácsaversenye (cselló átirat), Dohnányi Szimfonikus percek című darabja, Kodálytól a Galántai táncok és Liszt második magyar rapszódiája. Hamarosan elkészül a rendezvény honlapja, amelyen a teljes program olvasható lesz.
Vendégkarmesterként rendszeres közreműködője a Budapesti Operettszínház előadásainak. Rendszeres egyházi felkéréseknek eleget téve gyakran vezényel oratorikus koncerteket, melyek során, olyan neves énekművészekkel dolgozott együtt, mint Kolonits Klára, Meláth Andrea, Pitti Katalin, Cser Krisztián, vagy Kováts Kolos. Színpadi műfajok ban is otthonosan mozog, operákat éppúgy dirigál, mint musicalt és operettet. 2016-ban közel 1 millió televíziónéző látta a Duna TV által a Szolnoki Szigligeti Színházból közvetített szilveszteri gálakoncertet, melynek meghívott karmestere volt. 2018-ban a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor győzteseinek teltházas koncertjét dirigálta a Papp László Budapest Sportarénában. Fontosnak tartja a kortárszene jelenlétét a hangversenyéletben: rendszeresen dirigálja a STUDIO 5 zeneszerző formáció koncertjeit, karmesteri minőségében több Z-felvételt készített a Magyar Rádió számára, és számos különböző ősbemutató is fűződik a nevéhez.
Az esemény sajtótájékoztatóján Brájer Éva alpolgármester arra emlékeztetett, hogy 2013-ban Szent István Emlékévet ünnepelt Székesfehérvár, melynek egyik célja volt, hogy kulturális és szellemi értelemben is közelebb kerüljön a fehérváriakhoz a királyi bazilika, a Szűz Mária prépostsági templom szakralitása. "Ezen a helyen ekkor láthatta először a közönség a koronázási szertartásjátékot és nagyon örültünk annak, hogy minden előadás teltházas volt. Tavaly a szertartásjáték mellett pedig Musica Sacra néven először rendezett a város komolyzenei nagyprodukciót. Ezúton is nagy tisztelettel és szeretettel várjuk a közönséget és nagyon szeretnénk, hogy egyszer minden magyar látogasson el Szent István városába. A szertartásjáték és a Musica Sacra mellett tíz napon keresztül tartalmas, színvonalas rendezvénysorozat lesz Fehérváron. " - hangsúlyozta Székesfehérvár alpolgármestere. Carlo Ponti Jr. 2000 óta az Orosz Nemzeti Zenekar állandó vendégkarmestere, a Los Angeles-i Virtuózok alapítója, művészeti vezetője.
komolyzene, opera, színház 2008. április 10. csütörtök 19:30 — 21:45 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Székesfehérvár zenekara, amelyet 1913-ban hoztak létre a városban élő zeneiskolai tanárok, 1979-től tartozik a helyi Vörösmarty Színházhoz és 1993-tól működik hivatalosan is szimfonikus zenekarként. Az eltelt években olyan jeles muzsikusok dolgoztak vele, mint például Fischer Annie, Pablo Casals, Dohnányi Ernő, Hubay Jenő, Simándy József és Szigeti József. Az együttes teljes operák és nagyszabású oratorikus művek mellett kortárs magyar zeneszerzők alkotásait is megszólaltatja, számos lemez... felvételt készített, és nevéhez fűződik a Székesfehérvár kulturális életét 2002 óta gazdagító Musica Regia Fesztivál. A zenekar munkáját 1999 óta Drahos Béla fuvolaművész és karmester irányítja, aki szülővárosában már tizenegy évesen játszott a Kaposvári Szimfonikus Zenekarban, egy év múlva pedig a helyi Csiky Gergely Színház első fuvolása lett. 1976-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófuvolistája volt, és még abban az évben megalapította a Rádiózenekar Fúvósötösét, amellyel 1979-ben elnyerte a Colmari Fúvósötös-verseny fődíját.
A színes, humorban és érzelmes pillanatokban bővelkedő, báli hangulatú koncert programját két kiváló vendégművész fellépése gazdagította: Lukács Anita és Boncsér Gergely, a Budapesti Operettszínház művészei Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Johann Strauss és Verdi műveinek részleteit adták elő, nagy és megérdemelt sikerrel. Tartsanak velünk, nézzük együtt újra az önálló Alba Regia Szimfonikus Zenekar első koncertjét március 17-én, szerdán 20. 15-től a Fehérvár TV-ben! Az adás online is megtekinthető a Fehérvár TV honlapján.
Dobszay Péter Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb muzsikusa. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, a Gazdagréti Szent Angyalok Templom és a Dohány utcai Zsinagóga első orgonistája és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára. Világszerte ad koncerteket, Japánban vezényelte a Kyotói Zenei Fesztivál zenekarát, Oroszországban a Jekatyerinburgi Muszorgszkij Akadémia Zenekarát, Németországban a Philharmonisches Orchester Altenburg-Gerát és Romániában a Nagyváradi, valamint a Szatmárnémeti Állami Filharmóniát. Orgonált Izraelben a jeruzsálemi Szent Sír Bazilikában, Svájcban a genfi Zeneakadémia Nagytermében, Bécsben a Stephansdomban és Macedóniában is. Hazánkban dirigált a MüPa és a Zeneakadémia Nagytermében, továbbá a pécsi Kodály Központban. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Fassang László, Pálúr János és Ruppert István növendékeként végezte, és tudását olyan világszerte elismert orgonaművészek mesterkurzusain tökéletesítette, mint Olivier Latry, Christoph Bossert, David Titterington, vagy Jacques van Oortmerssen.
Pákozd Polgármesteri Hivatal Postai cím: 8095 Pákozd, Hősök tere 9. Központi telefonszám: +36 (22) 258-403 2021. Minden jog fenntartva!
Az anyagi feltételeket többségében az önkormányzat biztosította: 2018-ban már 258 milliós önálló költségvetéssel – ebből 244 millió forint önkormányzati támogatással – kezdte az évadot a zenekar, 28 álláshellyel, és év végére meghaladta a 330 millió forintot az intézmény büdzséje. A zenekar minden jogszabályi követelménynek megfelelt, hogy minősítetté váljon, ami azt jelenti, hogy 2020. január 1-jétől a minősített zenekarok "klubjába" fog tartozni, és ez nagyságrendi állami támogatást is jelent majd. A státusszámot már 2019-ben megemelte az önkormányzat: április 1-jétől 28-ról 36-ra emelkedett az álláshelyek száma, második lépésként pedig augusztustól összesen mintegy 45 álláshely van a zenekarnál. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a gratuláció mellett a város önkormányzata és a közönség nevében is megköszönte mindenki munkáját, akinek része volt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar minősítésének elérésében. Emellett további sok sikert kívánt a tagoknak, akiket ezen a héten karácsonyi hangversenyükön, majd pedig az újévet köszöntő koncerten hallhat legközelebb a közönség.