Első körben tanárt választanék. Hiába egy jó hírű iskola, ha kifogtok egy szigorú, begyöpösödött, kivételező, hajcsár osztályfőnököt. Továbbá másik szempont lehet a gyerek beállítottsága, pl. ha művészi beállítottságú, ott van a művész-, balett suli. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mikor tudják elhozni a gyereket az iskolából? Van-e napközis vagy esetleg iskolaotthonos osztály? Az unokahugom most lesz harmadikos a Kölcseyben, ők nagyon szeretik, de leginkább a tanitónő, miatt. Én anno az Ortutayban/SZKK(most Magyar Német Óvoda és Gimnázium vagy vmi ilyesmi lett a neve) húztam le 12évet. Nem ajánlanám! Hangsúlyozzák, hogy mivel délután 4-5ig van tanítás, ezért nincs házi feladat. Dehogynem! Sajnos sokat akarnak markolni aztán végül keveset fognak. Ahelyett, hogy arra koncentrálnának, hogy miben jók, inkább mindent akarnak. Rengeteg féle óránk volt a fő tárgyak mellett mér alsóban is, mint pl. furulya, KVK, NYIK, bábozás, barkács, néptánc, balett, judo, színjátszás. Jellemző az iskolára a kivételezés, a protekció és hogy nehezen válnak meg a tanároktól akkor is ha gond van velük:( Ismerősöm kisfia az Audi iskolába jár, most lesz 3. osztályos.
Int�zm�ny�nk vezet�je, Horv�th �va Andrea nyilatkozott a Gy�rplusz TV h�rad�j�ban. (Kattintson a kiemel�sre! ) NYITOTT KAPUK AZ OXYGEN MEDIA P�LYAV�LASZT�SI M�SOR�BAN inform�ci�k a 2021-2022. tan�vre Kedves Sz�l�k, kedves p�lyav�laszt�s el�tt �ll� Di�kok! Ebben a tan�vben a j�rv�ny�gyi helyzet nem teszi lehet�v� a p�lyav�laszt�si rendezv�nyek megtart�s�t �s a k�z�piskol�k szem�lyes felkeres�s�t. Az Oxygen Media az iskolav�laszt�s megk�nny�t�se �rdek�ben elind�totta a Nyitott kapuk c�m� m�sor�t, melyben bemutatkoz�si lehet�s�get ny�jt a gy�ri k�z�piskol�k sz�m�ra. A besz�lget�sek a H�rad� ut�n az Oxygen Telev�zi�n, interneten a -n, valamint a Gy�ri H�rek - Oxygen H�r�gyn�ks�g facebook oldal�n tekinthet�ek meg okt�ber 26-t�l az al�bbi beoszt�s szerint: Gy�ri H�rek - Oxygen H�r�gyn�ks�g Nyitott Kapuk - id�pontok Oxygen M�dia Nyitott Kapuk - plak�t K�Z�PISKOLAI BEISKOL�Z�SSAL KAPCSOLATOS inform�ci�k 2021-2022. TAN�V K�Z�PFOK� BEISKOL�Z�S / 2021. 27. RENDK�V�LI FELV�TELI ELJ�R�S, R�szletek�rt �s let�lt�s�rt, k�rj�k kattintson a kiemel�sre!
Befizetés Február hónapra Január 20-án és 21-én (kedd, szerda) A befizetés időtartama 20 nap Ebéd 353 Ft (50% 177 Ft) Napközi 572 Ft (50% 286 Ft) Engedélyezett ebéd (saját dolgozó, tanár) 617 Ft Vendég éthordós 710 Ft Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési intézményeitől nyugdíjba ment közalkalmazottak 353 Ft A befizetés összegét borítékban kérem, melyre szíveskedjenek ráírni a gyermek nevét, osztályát melyik étkezést kérik és a borítékban lévő összeget. Az ügyfélfogadás ideje 7 00 - től 16 30 - ig Kérném a befizetési napok pontos betartását! etartását! Görbicz Anita dedikált kézilabdát adott a Kodály iskolásoknak Győrben - fotók Görbicz Anitát vastapssal fogadták a diákok. "A Győri Kodály Zoltán Általános Iskola jótékonysági bált szervez a Tárogató Alapítvány javára. Ezen a bálon kerül árverésre a kétszeres BL-győztes Győri Audi ETO játékosai által dedikált kézilabda. A népszerűsítéshez az Audi ETO képviseletében csatlakozott Pálinger Katalin és Görbicz Anita. A két világklasszis kézilabdázó spotteljesítménye példaértékű, sok kislány miattuk kezdett el kézilabdázni a Kodály iskolában is.
50 – 08. 35 – szünet 10 perc 2. óra: 08. 45 – 09. 30 – szünet 10 perc 3. óra: 09. 40 – 10. 25 – szünet 10 perc 4. óra: 10. 35 – 11. 20 – szünet 10 perc 5. 30 – 12. 15 – szünet 20 perc 6. óra: 12. 35 – 13. 20 – szünet 10 perc 7. óra: 13. 30 – 14. 15 Rövidített órák esetén a tanítás így alakul: 1. 30 – szünet 10 perc 2. 40 – 09. 20 – szünet 10 perc 3. 30 – 10. 10 – szünet 20 perc 4. 30 – 11. 10 – szünet 10 perc 5. 20 – 12. 00 – szünet 10 perc 6. 10 – 12. 50 – szünet 10 perc 7. 00 – 13. 40 Beiratkozás a 2020/21-es tanévre: Beiratkozás a nyolc évfolyamos gimnáziumba 2021. június 23. Beiratkozás a négy-öt évfolyamos gimnáziumba 2021. június 24. Osztályozó konferenciák: 2021. január 21. 2021. április 29. 2021. június 11.
FIZETÉS: A regisztrációt követően kapott e-mailben található számlaszámra történő 10. 000, - Ft befizetésével tudjuk a jelentkezést biztosítani. Ha a választott tábort mégsem tudjuk megtartani, lehetőséget biztosítunk másik időpont vagy tábortípus választására, vagy a befizetett előleg visszaigénylésére. A meghirdetett táborokkal kapcsolatban a változtatás jogát fenntartjuk! COVID19: A COVID-19 okozta jelenlegi vírushelyzet miatt kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniai szabályok betartására, az érvényben lévő jogszabályoknak és a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírásainak megfelelően. A kurzusok, táborok során odafigyelünk a személyes higiéniára, melynek alapja a gyakori, alapos szappanos kézmosás, kézfertőtlenítés, az arc érintésének kerülése, valamint a köhögési etikett betartása. A személyes higiénia alapvető szabályairól a kurzusra, táborba érkezők részletes, az adott korosztálynak megfelelő tájékoztatást kapnak. Az előírásoknak megfelelően az órák előtt és a csoportváltásoknál is fertőtlenítjük az eszközöket, emellett rendszeresen szellőztetjük a tantermeket és a közös helyiséget is.
Tapasztalt pedagógus táborvezetőink és lelkes animátoraink különböző érdekes játékokkal és sportos programokkal várják diákjainkat! Félnapos tábor: Félnapos táborunkban a diákok szakmai programon vesznek részt a Logiscool iskolában, mely lehet délelőtt (8:30-11:00), vagy délután (13:00-16:30). A pontos időbeosztás a kiválasztott tábor leírásánál található. Ellátás: tízórai vagy uzsonna. FONTOS INFORMÁCIÓ MINECRAFT TÁBOROKHOZ: az árak nem tartalmazzák a Minecraft táborokhoz szükséges hivatalos hozzáférést (Computer/PC/Java edition), amelyre minden Minecraft táborban résztvevő gyermeknek szüksége lesz. A megvásárolt hozzáférés a gyermek tulajdonában marad. A licensz itt vásárolható meg: Virtuális tábor: a részvétel előfeltétele egy otthoni laptop vagy számítógép stabil internetkapcsolattal és beépített vagy külső mikrofonnal. Szintén hasznos lehet egy fejhallgató és webkamera is. A szükséges szoftvereket mi biztosítjuk. A szoftverek telepítésével kapcsolatban a tábor kezdete előtt tájékoztatást küldünk.
A győri Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola és Gimnázium nyílt napokat hirdet a négy és hat évfolyamos gimnáziumi tagozatra készülő érdeklődő diákok és szüleik számára. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az iskola címe: 9022 Győr, Új Kapu u. 2. A nyílt napok dátumai: 2019. november 18. hétfő délután 5 órától 2019. november 19. kedd délután 5 órától
Egy cég életében mindig érdekes pillanat, amikor teljes nyitottsággal enged betekintést az érdeklődőknek. Az Audi Motor Hungária Kft a beruházása lezárása után megmutatta ma a teljes vertikumát Győrben az érdeklődőknek. Az Audi kétségtelenül Győr meghatározó cégévé vált az elmúlt 20 éves tevékenységében. Ma már közvetlenül több mint 12000, közvetve pedig 20000 körüli munkahely léte alapvetően az Audi sikerétől függ. A szombat déletőtt 10-től megnyitott kapukban érdeklődők tömege csoportosult a szakadó eső és erős szél ellenére. Érzékelhető volt, hogy az érdeklődők jelentős része az "Audis" dolgozók családtagjai tették ki. A profi szervezés mellett, amibe az útvonalak, belső programok, videó kivetítők, ismertetők, biztonsági, rendvédelmi és egészségügyi készültség is beletartozott, a sok "idegenvezető" is kitűnt, akik egy egy helyen magyarázták a látottakat. Ők az ott dolgozók voltak "civilben", akik napi életük helyszinét, munkájuk körülményeit, célját, értelmét magyarázták. Mindezt láthatóan büszkén!
Én oda jártam, habár régen. Az osztálytársak szemetek, aki egy kicsit má... 6. 11. 2020 10:09 - Somfai Akos Ez az iskola mar nem letezik, a telefonszam legalabbis nem. 8. 9. 2020 12:11 - Csoma Zsolt Kedves Tanárok, Tanítók, Pedagógusok, Szülők! A mai világban, mint oly sok mindent ellehetetlenít... 30. 2020 19:14 - Lilla Az előttem hozzá szóló miért gondolja úgy, hogy örök bélyeg ez az iskola?