Adott Amelia (ANNYIRA vártam, mikor fogja a kötet Amynek hívni, de itt csalódnom kellett, nem történt meg) és James, akik 17 évesek, és első randira mennek – James meglehetősen jó ötleteként kenuzni. (Én belehalnék, ha kenuznom kéne, de az csak irracionális félelmem a vízbe fúlástól, a programot csak támogatni tudom. ) És hát találnak egy házat a tó mélyén. Egy lehetetlen házat, tele titkokkal és rejtélyekkel, egy házat, aminek semmi nyoma a neten, az idősek se tudnak róla, látszólag MÉG NEM JÁRT OTT SENKI, amióta víz alá került. A két kamasz pedig eldönti, hogy ez a ház CSAK AZ ÖVÉK lesz, és további randikon körbebúvárkodják, felfedezik, a legapróbb mélységét is feltárják. Egy idő után elképzelni sem tudják, hogy hogyan is élhetnének enélkül az IJESZTŐ, NÁLUK SOKKALTA NAGYOBB, FELFOGHATATLAN, DE IZGALMAS ÉS SOK ÖRÖMET ADÓ ház nélkül. Ami egyszerre jó és egyszerre rossz nekik. Mígnem egy napon, spoiler a tó mélyén, a házban, elrontanak valamit, és fentről lépések zaját hallják. Annyi, de annyi jellemző és árulkodó jel köti a ház képét az első igazi szerelem élményéhez!
Borító: Nagyon jó, bár lehetne kicsit ijesztőbb. Kinek ajánlom: Azoknak, akik szeretik az ijesztő, misztikus történeteket. + pont: Mert végig futkározott a hátamon a hideg, míg olvastam. Beszippantott a mélybe. - pont: A végén a lezárás lehetett volna jobb is, olyan, ami több magyarázatot ad. De talán éppen amiatt (is) olyan ijesztő ez a könyv.
A regényt végig örömmel, unatkozás vagy elkalandozás nélkül olvastam el. Viszont a horror jelzőt biztosan nem sütném rá, hiszen azt a szintet, ami az olvasó vérét jéggé dermesztené, sehol nem éri el, még a tetőpontja környékén sem, ahol azért már eléggé "begyorsulnak" az események. Semmiképpen sem horror, és csak bizonyos, rövidebb részeken thriller, inkább mágikus realista jegyeket fedezhetünk majd fel benne, jó adag expresszionista "álomjelenettel" feldúsítva, jelesül a víz alatti részeknél, mikor a fények játéka és az idegen közeg csalóka "látomásokkal", groteszk gondolatokkal sokkolja a fiatalokat. Ezzel pedig nem is lenne különösebb bajom, valójában nincs is, csak annyira szerettem volna, ha valami igazán zsigeri – lovecrafti – őrület, nevenincs borzalmak miatt kell szorítanom a fiataloknak, nem azért, hogy melyik színű ruha lebeg majd oda egyikükhöz a következő merülés során, vagy hogy melyik lesz az a csudálatos nappal/éjjel, mikor a lány odaadja magát végre a fiúnak. Éppen ezért nem feltétlenül a horror rajongók találják majd meg a könyvben a számításukat, inkább azok, akik (például) a Gyacsenko-házaspár Metamorfózis-trilógiájához hasonló történetben reménykednek.
Elolvastam – és akkor most mi van? Kaptam egy teljesen érdekfeszítő regény-csírát, ami most csak úgy lóg a levegőben. Eleje van, meg közepe is, de vége, na, az egyáltalán nincs neki. Mintha a szerző maga sem akart, vagy inkább tudott volna igazán értelmes válaszokat kitalálni, így inkább misztikus köddel zárt hirtelen. Ez a "cserbenhagyás" egy nyúlfarknyi novellánál nem fájna annyira, de egy majdnem-regénynél – hát, köszönöm szépen! Bár a Ház a tó mélyén történetében nálam nem tudott felnőni a Madarak a dobozban remekül kitalált világához, de azért nincs harag, hiszen a szerző stílusa továbbra is olyan olvasóbarát maradt, mint amit az első regényénél megszerettem, ezért a következő – most már normális hosszúságú – horror-írása, A végzet tébolyult kereke szintén felkerült a várólistámra.